2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt kívánunk minden kerékpársport rajongónak!


Tamási Kerékpáros Alapítvány
Tamási Kerékpáros Egyesület
Tamási MTB Sport Club

2012. december 8., szombat

Hózápor, fagypont alatti hőmérséklet és hűvös szél az időjárás részéről, a szervezők részéről pedig forró tea, zsíroskenyér és jó hangulat fogadta a 2012-es Mikulás Kupa versenyzőit a Tamási Parkerdőben 2012. december 8-án. A Tamási Kerékpáros Club és a Tamási Kerékpáros Alapítvány hagyományos közös cyclo-cross versenyére a hazaiakon kívül Mosonmagyaróvárról, Szegedről, Szekszárdról és Siófokról is érkeztek versenyzők, akiknek parkerdei tó körül kialakított pályán kellett megküzdeni az elemekkel és a pálya nehézségeivel. egészen U11 korcsoporttól volt lehetőség indulni a versenyen, amatőrök és leigazolt versenyzők egyaránt indulhattak. A kisebb korcsoportok egy egyszerűbb pályán versenyeztek, a nagyobbakat már egy hosszabb kör várta. Az első rajt során az U11 és U13 versenyzők 3 tó körüli kört teljesítettek, ezután U15, U17 és U19 amatőr korosztály indult, akik 2 nagy körben mérettették meg magukat, majd végül a felnőttek és leigazolt U19 versenyzők vágtak neki a 4 körnek. 

Köszönjük a részvételt minden versenyzőnek, valamint média támogatóinknak, a Tamási Rádiónak, és a Koppány TV-nek.

Eredménylista:


Mikulás Kupa Cyclo-Cross verseny Tamási - Parkerdő
2011.12.08 11:00
EREDMÉNYLISTA

Korcsoport:

Női Elit
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Király Mónika
ZinkPower Mosonmagyaróvár
2
Wohlmutter Alexandra
ZinkPower Mosonmagyaróvár
3
Pájtli Éva
Tamási

Korcsoport:

Férfi U19 Ifjúsági
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Nagy Olivér
SZSZKE Szekszárd
2
Tislér Krisztián
Tamási Kerékpáros Egyesület

Korcsoport:

Férfi U17 Serdülő
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Takács Krisztián
SZSZKE Szekszárd
2
Tornyai Richárd
SZSZKE Szekszárd
3
Nusszer Roland
ZinkPower Mosonmagyaróvár

Korcsoport:

Férfi U13 Kezdő
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Schneider Sebestyén
SZSZKE Szekszárd
2
Fábián Csongor
SZSZKE Szekszárd
3
Fábián Zalán
SZSZKE Szekszárd

AMATŐR VERSENYZŐK

Korcsoport:

Amatőr férfi Felnőtt
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Balázs Armand Tibor
Szegedi KSC
2
Schneider Gábor
SZSZKE Szekszárd
3
Farkas Ferenc
Tamási MTB SC
4
Gyöngyösi László
Szegedi KSC

Korcsoport:

Amatőr férfi U19
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Ranga Csaba
SZSZKE Szekszárd
2
Deák Ádám
Tamási MTB SC

Korcsoport:

Amatőr férfi U17
Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév
1
Barkóczi Archibald
Tamási MTB SC

Korcsoport:

Amatőr Férfi U15

Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév

1
Radványi Márk
Siófok

2
Kecskés Dominik
Tamási MTB SC


Korcsoport:

Amatőr férfi U13

Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév

1
Szedeli Viktor
Tamási MTB SC

2
Szedeli Krisztián
Tamási MTB SC

3
Deák Ervin
Tamási MTB SC

4
Györkei Patrik
ZinkPower Mosonmagyaróvár


Korcsoport:

Amatőr lány U13

Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév

1
Rábel Fruzsina
ZinkPower Mosonmagyaróvár


Korcsoport:

Amatőr férfi U11

Helyezés
Név
Csapatnév, helységnév

1
Simon Ákos
Tamási KE

2
Csóka Patrik
Tamási MTB SC

3
Császár Ákos
ZinkPower Mosonmagyaróvár

4
Szalai Bence
ZinkPower Mosonmagyaróvár


Tamási

2011.12.08


Schneider Konrád
Versenybíróság elnöke



Fényképek: