2013. május 2., csütörtök

Majálisi kerékpártúra

Május 1-e munka- és iskolaszüneti nap, ezért elhatároztunk, hogy túrázunk egyet a környéken.

Úti célul a Kereki várt, majd a Balatont tűztük ki. A már ismerős útvonalat ezúttal annyival variáltuk, hogy Tengőd és Tab, valamint Tab és Pusztaszemes között rövidítettünk az útvonalon, elvégre hegyikerékpárral nincs az ember az aszfalt utakhoz kényszerítve, ráadásul az autóforgalomtól sem kell tartani... A rövidítésekkel nem csupán kilométereket spóroltunk meg, hanem igazán szép tájakon haladtunk keresztül, és még sok felfedezni való útvonalat láttunk menet közben.




Némi szerelgetés után 9:30 körül indultunk a 65-ös úton Iregszemcse irányában, majd Tengőd felé folytattuk utunkat. A falu egyik mellékutcájába fordulva egy földúton erdős szakaszhoz érkeztünk, majd az erdőből kijutva Tab déli részén elhelyezkedő dombon kötöttünk ki. Az aszfaltos szerpentinen begurultunk a városba, majd Zala falu irányában haladtunk tovább, ahonnan földúton, turista útvonalakon kerekeztünk tovább Pusztaszemes irányába. A kis faluból már látszott a Kereki vár dombja, le is fordultunk a megfelelő úton, és elkezdtünk "mászni" a meredek dombra. Dominik útközben egy nagy macskaszerű, hegyes fülű állattal is találkozott, mely úgy tűnik, hogy egy hiúz lehetett (amely Magyarországon igen ritka, kb. 20 példány él hazánkban).












A Kereki várhoz érve nézelődtünk, majd elfogyasztottunk néhány szendvicset, és megpróbáltunk legurulni a vár északi oldalán található meredek lejtőn. Sajnos ekkor baleset történt: Dominik és Ervin összeütközött, és a bukfenc eredményeként Ervin bal keze eltörött (jobbulást!) :( Dominik kisebb horzsolásokkal megúszta. 
A vár alatti pihenőparkban bevártuk az Ervint hazaszállító fuvart, majd folytattuk utunkat tovább Szántód irányába. A Balaton partján rengeteg bringást láttunk a kerékpárúton, egészen Siófokig haladtunk a part mentén, ahol megálltunk egy frissítő fürdőre. 
Ezután a Sió menti kerékpárúton folytattuk utunkat Siójutig, majd Ádánd és Pélpuszta következett. Itt ismét egy rövidítéssel megérkeztünk Felsőnyékre, onnan földúton át Fürged, végül Fornád, és kb. 19:30 volt, mire Tamásiba értünk. 
Hosszú, kalandos, de kellemes túra volt, laza tempóban. 



Ha valaki kedvet kapna a túrázáshoz, legközelebb csatlakozhat hozzánk kisebb-nagyobb utakra :) 

Farkas Ferenc
Tamási MTB SC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése